Igaz a hír, szakított Jákob Zoltán és Betti – Elmondták az igazságot

Hírek Admin Thursday 12th September 2024

Jákob Zoltán feltöltött a TikTokra egy videót, ami azonnal elindította a találgatásokat. Mivel Betti nem volt vele, így sokan arra gyanakodtak, hogy a pár már szakított is.

“Zoli nagyjából egy héttel azelőtt utazott Dubajba, hogy a TV2-n lement A Nagy Ő utolsó epizódja. Ergo nem lehettem ott vele a már eddig is unalomig ismételt okokból.

Annyit tehettem, hogy jókat nevettem a szakításunkról szóló cikkeken, illetve talán egyszer jegyeztem meg annyit egy kommentre reagálva, hogy nem lehet vége egy olyan kapcsolatnak, ami valójában még el sem kezdődött” – mondta Betti a Borsnak, majd kitért arra is, mit ért az alatt, hogy Jákob Zoltán és közte még el sem kezdődött a kapcsolat.

“Fontos szakasz ez Zoli életében, ahogy az enyémben is, és ahhoz, hogy mindkettőnk számára kiderüljön, hogy van-e jövője ennek a kapcsolatnak, idő kell. Ő 55 éves és nem úgy jutott el oda, ahol tart, hogy hűbelebalázs módon hozott meg döntéseket.

A kémia és az összhang megvan közöttünk és azt hiszem, egy szoros barátság is kialakult már, mióta véget ért a műsor. Én a forgatások alatt megküzdöttem érte, és most nála pattog a labda…” – tette hozzá Betti.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *